2024BácskaKiskunságTúraleírás

Őszi Strázsa Túra – szeptember 28.

A Honvéd Nyugdíjas Klub berkein belül megalakult Strázsa Túraegyesület tíz éve (évi négy rendezvénnyel) szervezi a Strázsa túrákat.

Az Őszi Strázsa Túra során a résztvevők bejárják a volt katonai helyőrség objektumait, megtekinthetik József Attila nagyapjának csőszházát, a „Dörmögő házat”, majd a célban lehetőség nyílik az egyesület által fenntartott Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény révén megismerni a helyőrségben állomásozott alakulatok életét, működési körülményeit, eszközeiket és felszerelésüket. A megfelelő táv teljesítésével a túrázók aktívan tesznek egészségük megőrzése érdekében, jó közösségben, jó hangulatban tölthetik el a választott sportnapot, és emellett sétálva, fotózva megismerhetik a Felső-Kiskunság homokdombjait, erdőit, ősborókását, turjánosait és bepillantást nyerhetnek Szabadszállás helytörténeti, valamint katonatörténeti hagyományaiba is.

A túrázók a választott távok teljesítése során találkozhatnak nyugállományú katonákkal, honvédségi alkalmazottakkal, aktív hivatásos és szerződéses katonákkal, kadétokkal, megismerhetik és kipróbálhatják a honvédség bemutatásra tervezett eszközeit, felszereléseit, elfogyaszthatnak egy „katonás” ebédet (térítés ellenében), tájékoztatást kapnak a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák, valamint a kadét programban résztvevők feladatiról, járandóságairól, lehetőségeiről és az esetleges jelentkezés feltételeiről is.

A túrázók az Erdei-pihenőben ismét megkóstolhatják a helyben sütött kemencés lángost is.

Őszi Strázsa Túra

Időpont: 2024. szeptember 28., szombat

Rajt és cél: Szabadszállás, volt laktanya (6080 Szabadszállás, Honvéd utca 72-82.)

Nevezés: a helyszínen, illetve előnevezéssel. • Előnevezés határideje: szeptember 20.

Távok, útvonalak, nevezési díjak

Táv: 30 km • Szintemelkedés: 270 m • Szintidő: 9 óra

Nevezési idő: 7.00–8.30 • Nevezési díj: 2000 Ft/fő • Előnevezéssel: 1500 Ft/fő

Útvonal: Laktanya – Pintér-híd – 5214-es út – Lófogó-domb – Strázsa-hegy – Erdei-pihenő – Barátok-hegy – Kurta-kocsma – Dörmögő-ház – Laktanya

Táv: 16,7 km • Szintemelkedés: 220 m • Szintidő: 5 óra

Nevezési idő: 9.00–10.00 • Nevezési díj: 1500 Ft/fő • Előnevezéssel: 1200 Ft/fő

Útvonal: Laktanya (regisztráció) – autóbuszos szállítás a rajthelyre (5214-es út 17 kmsz.) – Lófogó-domb – Strázsa-hegy – Erdei-pihenő – Barátok-hegy – Kurta-kocsma – Dörmögő-ház – Laktanya

CARTOGRAPHIA KUPA: 300 Ft (csak az előnevezéssel összevonható) kedvezmény)

Szervező

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük