2023ÉlménybeszámolóKőszegi-hegység

Jurisics-teljesítménytúra

A nyári pihenés után újra Cartografia-túrán. A túra előtti estén sajnos újra kellett tervezni az egész napot, mivel napok óta nem érezte jól magát a túratársam, sőt estére be is lázasodott. Az eszünkbe se jutott. hogy el se megyünk ezzel a rossz közérzettel.

Ezen a túrán nem először veszünk részt, általában a 10 km-est célozzuk meg, most azt mondtuk elég lesz az 5 km is. A Jurisics-várból kilépve balra kanyarodtunk, az Országos Kéktúra (OKT) jelzését követtük a város utcáit követve a Kálvária felé. Elhagytuk az utolsó házakat, majd balkéz felől a Koronaőrző bunker nézhettük meg. Innen az utunk balra felfelé vezetett a stációk mellett. A kis emelkedő most nem esett jól…

A Kálvária-templomhoz feljutva csodálatos panoráma nyílt a városra és a várost körülvevő tájra is. A templom felújítás alatt állt, a korábbi túráink alatt még állvány rengeteg takarta az épületet. Most lekerült a takarás. Látványos munkát végeztek rajta. Egy kis szusszanás után folytattuk az utunkat. Balról szőlőket, jobbról a templomot mellőzve ballagtunk. Az elágazásnál áttértünk a kék kereszt jelzésre. Az úton színesebbnél színesebb virágokat csodáltam meg míg leértünk a Trianoni kereszthez.

Ez az első ellenőrzőpontunk, ahol lyukasztani kellett. Mint mindig, most is ki kellett állnom a kiugró kilátóra. Mesés látvány fogadott az osztrák hegyekre, többek között a Schneebergre is.

Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, visszatértünk az előbbi kereszteződéshez. Most jobbra fordultunk, újra az OKT-ra. Már nem sokáig vendégeskedhettünk rajta: kb. kétszáz méter megtétele után balra kanyarodtunk a sárga Alpannonia-jelzést követve. Útközben egy borostyánerdőkert mellett is elsétáltunk. Tanakodtunk, hogy ez eddig is itt volt vagy egy új találmány. Mindenesetre nagyon jópofa.

Tovább sétálva mindkét oldalon szőlők között kanyarogva vitt lefelé a túránk. Ezt követtük, mígnem egy kis tábla mutatta a balos letérést a Szulejmán-kilátó felé. Még visszapillantva a dombra újra felbukkant a kálvária templom, ahogy a nap megsütötte gyönyörűen pompázott a zöld között. Útközben egy boci is üdvözölt minket, majd pár méter múlva fel is bukkant a kilátó bástyája, itt a városra nézhettünk rá. Második ellenőrző pontunknál voltunk. Kedves, lelkes gyerekek kínálgatták a nápolyit, gumicukrot.

Még mindig a sárga Alpannonia jelzést követtük. A beton talpfákon értük el a város szélét, majd kis kanyargás után a Chernel-kerthez jutottunk. Pár méter után Bechtold Központ kör alakú épületét láttuk meg, ahol megtaláltuk az ellenőrző pont lyukasztóját is. Muszáj volt itt is pihenni egy kicsit.

A városban 900 métert haladva elértük a kiinduló pontunkat a Jurisics-várat. Begyűjtöttük a pecséteinket, megkaptuk a kitűzőket, okleveleket.

Köszönjük a Vasi Vándoroknak a kiváló szervezést és gratulálok minden túratársamnak a sikeres teljesítésért.

Írta és fényképezte: Kiss Boglárka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük