Élménybeszámoló a Budai Trappról
Élménybeszámoló a Budai Trappról
Vasárnapra változékony, esős időt jósolt a meteorológia, ezért erősen hezitáltam, hogy bevállaljam-e a Budai trapp teljesítménytúra 30 km-es távját közel 900 m szintkülönbséggel. Alapból nem szoktam ilyen hosszúságú távokat teljesíteni, inkább választok 20 km körülit, ha van olyan opció. Néha persze lehet feszegetni a határokat. Mivel a Budai Trapp túrán 8 km-es és 30 km-es táv közül lehetett csak választani, gondoltam megpróbálom a hosszú távot.
Ritka alkalmak egyike, amikor egy túrára nem tömegközlekedéssel érkezem, de ez most olyan volt. Túratársam autóval jött és én is társulhattam hozzá.
Igaz, azért egy keveset tömegközlekedtünk is, mert az autóval a célhoz közeli utcában parkoltunk, és onnan autóbusszal utaztunk a rajthelyre, Pilisvörösvárra. Ez a verzió nekem is kedvemre volt, így legalább nem kellett túra végén azon mesterkedni, hogy jutunk vissza az autóhoz.
A Fetter Vendéglőből indult a túra. Nyitás előtt odaértünk, ahol már több túrázó – köztük kedves ismerősök is – várták, hogy mihamarabb elrajtolhassanak és töltekezhessenek a természetben.
Miután sikerült neveznünk, rögtön útnak is indultunk, hogy a 30 km-t a megadott 8 órás szintidőn belül tudjuk abszolválni. Persze a szintidő tartása nem túratársamnak volt nehéz feladat, neki nem ellenfél sem az emelkedő, sem a lejtő, ezért nagyon megnyugtató volt, hogy ő igazodott az én tempómhoz és nem nekem kell az övéhez.
A vendéglőből megindulva utunk egy lépcsősoron vezetett le a római katolikus templomig.
Tovább gyalogolva nemsokára elértük Pilisszentivánt, ahol egy darabig még a főút mellett haladtunk, majd bekanyarodva a Jóreménység utcába lassan az aszfaltútról erdei útra váltottunk.
Pár méter után rábukkantunk első fotótémánkra, a piros csészegombákra, amik már messzebbről nézve is kitűntek a fakó avarszőnyegből. Mivel túratársam is nagyon szeret fényképezni, itt kicsit elidőztünk és közelebb hajolva fotóalanyunkhoz, bősz exponálásba kezdtünk.
Tevékenységünket a közeli kerítés mögül egy kutya éberen figyelte, egy-kettőt vakkantott, de mikor érzékelte, hogy nem birtokháborítók vagyunk, elcsendesedett.
Elhagyva a gombákat és a kutyust hamarosan elérkeztünk utunk első kaptatójához, aminek leküzdése felért egy kardióedzéssel. Az Antónia-ároknál a Zsíroshegyi útra váltottunk, és ezen haladva jutottunk el 1. ellenőrzőpontunkhoz, ami a Zsíroshegyi turistaház romjainál volt.
Sajnos, a meteorológusok jóslata hamar beigazolódott, így az ellenőrzőpontra már esőkabátban érkeztünk az egyre sárosabbá vált úton.
Bélyegzés után indultunk is tovább, és úgy nézett ki, az időjárás a kegyesebb arcát mutatja, az eső elállt, így esőkabátunk a hátizsákban landolt. (Fohászkodtunk, hogy ott is maradhasson túra végéig.)
Jelzetlen úton folytattunk utunkat, mely szakaszon fákra kihelyezett nyilak mutatták a helyes irányt.
Az erdőt egy kis időre elhagyva utcáról utcára kanyarogtunk a Remete-szurdok bejáratáig, majd ismét erdei útra térve végiggyalogoltunk a tanösvényen a csörgedező patak mellett. Az út szélén már a hóvirágok is megmutatták magukat, jelezve, hogy közeledik a tavasz.
Remeteszőlősre érkeztünk és a Bodzapihenőparknál, a 2. ellenőrzőponton begyűjthettük újabb pecsétünket. Átkelve az autóúton a piros kereszt jelzésen masíroztunk egészen a 3. ellenőrzőpontig.
A pontot alig elhagyva kisebb csoportokban téltemetők bólogattak az enyhe széltől. Balra kitekintve sárga virágszőnyegre lettünk figyelmesek, ahol ugyanezek a virágok sokasága tárult elénk. A fotómasinákat újraélesítettük, és megörökítettük e szép látnivalót.
Haladva előre egy újabb emelkedőn tesztelhettük tüdőkapacitásunkat. Aki ezt túlélte, megkaphatta következő pecsétjét a 4. ellenőrzési ponton, a Fekete-fejnél. Itt a padról szép kilátás nyílt a fővárosra és még az ég kékjét is megcsodálhattuk, mert mire ideértünk, a felhők szertefoszlottak és kisütött a nap. Sokáig azonban nem nézelődhettünk, mert még cirka 13 km-t kellett lejárnunk a célig.
Az emelkedőt általában lejtő követi és ez így történt ezen a szakaszon is. Egy erőteljesebb lejtőn leereszkedtük, majd – a Szépjuhászné úton áthaladva – újabb emelkedő következett. Kisebb-nagyobb kövek nehezítették a továbbjutást, de leküzdöttük a szintkülönbséget.
Egy kis szusszanás és pár korty innivaló után újból útnak eredtünk megcélozva a Kis Hárs-hegyi Makovecz-kilátót, ahol az 5. ellenőrzőpontunk volt.
A pontőrök kedves fogadtatásán túl vidám csuszkák kergetőzését is megfigyelhettük, amint a játékba belefeledkezve egyre közelebb röpültek az emberekhez.
Pecsétünk begyűjtését követően leereszkedtünk a kilátótól, majd Hűvösvölgy felé vettük az irányt. Közben a felhők megint vészjóslóan gyülekeztek a fejünk fölött, és rövid időn belül újabb adag csapadék zúdult a nyakunkba jégesővel vegyítve. A fényképezőgépemet gyorsan elraktam a hátizsákomba, az esőkabátokat meg kénytelen kelletlen újból előhalásztuk.
A Glück Frigyes úton meneteltünk tovább. A zuhét ismét napsütés követte és túratársam megjegyezte, hogy jó eséllyel még szivárványt is fogunk látni. Bejött a jóslata, mert a vitorlázó repülőtérnél – a rét széléhez lépve – megpillanthattuk a két hegyet összekötő természeti csodát teljes pompájában. Gyorsan készítettünk egy-két fotót telefonjainkkal, mert tudtuk, hogy ez a látványosság hamar szertefoszlik.
Visszatértünk utunkra és elhaladtunk a Vadaspark emlékmű, majd az ismeretlen magyar katona sírja mellett.
Eljutottunk a 6. – egyben utolsó – ellenőrzőpontunkig, ami a Határnyereg előtt, egy padnál volt.
Bélyegzést követően indultunk is tovább. A Gyöngyök útjára tértünk, mikor harmadszor is utolért minket az égi áldás. Erős szél verte arcunkba az esőt, közben még az ég is megdörrent.
Az esőzéstől az agyagos talaj latyakossá, csúszóssá vált, ami miatt a kisebb-nagyobb emelkedőkön és lejtőkön a továbbhaladás fokozottabb odafigyelést igényelt.
Ilyen időjárási- és útviszonyok mellett jutottunk el Virágos-nyeregig. Szerencsére a nehézségek ellenére átlagsebességünk nem csökkent le annyira, hogy kicsússzunk a szintidőből.
Ugyan az eső közben megint elállt, ekkorra már a ruhánk átázott, cipőnk beázott, tehát a pocsolyák kerülgetése teljesen fölöslegessé vált. Innentől csak egyetlen dologra koncentráltunk, mihamarabb bejutni a célba.
A Virágos-nyereg elágazásnál még egy rövid szakaszon erdei úton gyalogoltunk, majd a földútról aszfaltútra váltottunk. Az Erdőalja útról, a Farkastorki lejtőre, majd a Toronya utcába és végül a célba érkeztünk, ami Budapesten a Táborhegyi Népházban volt.
Megfáradtan és vizesen jól esett belépni a meleg helyiségbe. Díjazásunk átvétele után elfogyasztottuk a szervezők által kínált virslit és forró teát.
Elégedettségérzés kerített hatalmába, mikor arra gondoltam, hogy az időjárás nehezítő tényezőivel is megbirkózva sikerült teljesítenem a 30 km-es távot.
Köszönet a szervezőknek, és külön köszönet azoknak, akik az ellenőrzőpontokon vállaltak feladatokat és a rossz időjárás ellenére állták a „sarat”.
Írta és fényképezte: Varga Melinda