Séta Perczel Mór emlékére
Séta Perczel Mór emlékére
A túra az otthonomtól kb. 200 km távolságban van, ezért túratársammal előtte való nap lejöttünk Bátaszékre, és itt aludtunk, hogy reggel pihenten tudjunk indulni. Mivel mostanában kifogjuk az esős időt, erre a túrára is felkészültünk, hogy ronda időnk lesz megint. Nagy örömünkre reggelre elvonult minden esőfelhő.
A rajt Cikó falu művelődési házából indult. Hamar parkoltunk, felöltöztünk, táska fel, és mehettünk is nevezni. A 10 km-es távot választottuk. Megkaptuk az itinert, ami nagyon tetszett. Szép, értelmezhető színes térkép volt benne és a túra során érintett helyekről leírt történetek is gazdagították.
Kb. 1,5 km-t sétáltunk egy meredek utcán felfelé, mire elértük a faluhatárt, onnan egy löszös talajon szintén egy kaptatón haladtunk tovább. Alig vártam, hogy felérjünk végre. A sárban elkelt volna a túrabot, persze az a kocsiban maradt.
Fent egy kereszteződéshez értünk, ahol egyenesen a sárga jelzésen folytattuk az utunkat. Pár méter után mesés panoráma nyílott az egymásra torlódó dombhátak koszorújára. Természetesen a magaslesre is fel kellett másznom megcsodálni a tájat.
Sétánk a piros jelzésen folytatódott, amit szalagozás is segített, ekkor már lefelé mentünk. Egy kisebb útszakaszon hatalmas fenyők emelkedtek az ég felé a festői táj előtt.
Megmondom őszintén, percekig néztem felfelé, hogy ez milyen csodálatos így.
Az első ellenőrzőpont Eszterpusztánál volt. Itt kaptunk útravaló almát, fújtunk kicsit és szemügyre vettem a templomromot is.
Tovább a piros jelzésen elértünk Ófaluhoz. A falu már Baranya vármegyéhez tartozik. Utcáin sétálva nem tudtam, hogy most jobbra vagy balra forduljak, annyira magával ragadott a régies hangulat, a székelykapuk, a fából faragott figurák, a díszített udvarok.
Az egyik villanyoszlopon volt egy zöld zsírkréta is, amivel a füzetbe jelölést kellett rakni, majdnem átsiklottunk rajta, annyira bámészkodtunk. Itt tudtunk a Dél-dunántúli piros füzetünkbe is pecsételni.
Elhagyva a falut, a meredek utat löszfal szegélyezi, amiben régi pincebejáratok vannak. Ez a számomra különleges látvány végigkísért minket az erdő bejáratáig. Még egy kis emelkedő várt ránk a kopár domb tetején, közeledtünk az ellenőrzőponthoz.
– Na, de állj meg picit! –suttogtam túratársamnak és a fára mutattam, ahol egy mókuspár játszadozott. Sikerült is lencsevégre kapnom egyikőjüket.
Szóval akkor az ellenőrzőpont. Füzetünket aláírták és kaptunk nápolyi szeletet frissítőnek, amit egyből el is fogyasztottunk. A domb tetején nagy szél volt, aminek nem igazán örültünk, így elkezdtünk iparkodni. Visszajutottunk abba a kereszteződésbe, ahova először értünk fel a faluból. Az ismert úton mentünk egy darabig, majd a Perczel Mór utcán sétáltunk vissza a rajthoz.
A nemzeti ünnep jelképeként kokárdás kitűzőt és emléklapot kaptunk. A zsíroskenyér mellett a süti pedig a magyar zászló színeit szimbolizálta, ami nagyon jó ötlet volt.
Köszönjük a túrát a Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesületnek. Gratulálok minden induló társamnak.
Írta és fényképezte: Kiss Boglárka