Téli Margita 40 teljesítménytúra
Téli Margita 40 teljesítménytúra
Ismeretlen terepen szerencsés események a Gödöllői-dombságban
Gödöllő környékén még soha nem túráztam, így pont jól jött, hogy 2023-ban a Cartographia Kupa keretében lehetett teljesíteni a Téli Margitát.
Az idei év első teljesítménytúrája a szokásos szombat hajnali (háromnegyed 5) korán keléssel indult, utazás vonattal, metróval és hévvel. 9 óra előtt 10 perccel érkeztem a rajt helyszínéül szolgáló Erkel Ferenc Általános Iskolához, ahol hatalmas tömeg fogadott. Gyorsan beálltam a sorba és úgy neveztem a 40-es távra, hogy ha esetleg kifutnék a szintidőből, akkor leváltok a 30-asra. Megvártam még Krisztit és Jancsit (ők a 20-as távon indultak), és együtt elrajtoltunk 9 óra után 10 perccel.
A városból kivezető szakasz négy kilométeren keresztül házak és a 3-as főút mellett haladt, beszélgettünk és hamar odaértünk az első látnivalóhoz, a máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilikához.
Néhány perces geoláda keresés és fotózás után folytattuk utunkat az első ellenőrzőpontig, a Pap Miska-kútig.
Meglepődtünk, hogy a forrás nem volt kiszáradva.
Pecsételés, majd a második geoláda találat után tovább mentünk az éjszakai mínuszok miatt befagyott Babatpusztai tavak mellett, majd a Babati Istállóskastélyhoz értünk.
A szebb napokat is látott (Grassalkovich) kastély egyik „érdekessége” – amit a hazaúton két túratárs, Fruzsi és Norbi meséltek –, hogy a tulajdonos a tüdőbeteg lányát a juhistálló levegőjével gyógyíttatta.
Az állattartó gazdaságot elhagyva elértünk a második ellenőrzőponthoz, itt vált ketté a 20-as és a két hosszabb táv útvonala. A pontőröktől kaptunk almát, pecsétlenyomatot, majd egy közös fotó után elbúcsúztam Krisztiéktől és gyorsan indultam a túra legmagasabb pontja felé. Kicsit gyorsabb tempót diktáltam, negyedóra után jutott eszembe, hogy a templomromot nem néztük meg, igaz az elágazásnál nem is láttunk belőle semmit. Nem baj, majd legközelebb.
Útközben rá akartam nézni az itineremre, hogy milyen távolságra van a következő ellenőrzőpont, de nem találtam sehol. Megálltam, kerestem és rájöttem, hogy valószínűleg amikor levettem a kabátomat, akkor eshetett ki a zsebéből. Nagyszerű, így még soha nem jártam, pedig több mint 10 éve teljesítménytúrázok. Vissza már nem fordulok, nincs időm megkeresni, majd a Cartographia-igazolófüzetbe kérem a többi pecsétet, fotókkal pedig bizonyítom az első két pont teljesítését – gondoltam magamban.
Eközben odaértem a 344 méter magas Margita-csúcsra, előtte még begyűjtöttem a harmadik geoláda találatot. Pontőrt nem láttam és itiner nélkül nem tudtam, hol lesz a következő ellenőrzőpont, a trackvonalat letöltöttem ugyan GPS-re, de csak a rövid táv pontjai kerültek valami miatt a készülékemre. Felmásztam a geodéziai mérőtorony tetejére megnézni a panorámát. A feljutás nem veszélytelen.
Mikor leértem pont jött három túrázó, megkérdeztem tőlük, hogy nem találtak-e egy itinert az úton. Szerencsére megtalálták és elhozták az elhagyott papírt. Ezúton is köszönöm nekik! Valóban szerencsém volt, mert ha nem megyek fel a kilátó toronyba, akkor nem találkozom a három túratárssal.
A sárga jelzésen tovább haladva még egy szerencsés pillanatban volt részem. Az erdő szélén hét őzből álló csapatot vettem észre, de sajnos ugyanakkor ők is észrevettek és elkezdtek szaladni. Persze nem nagy dolog, mindenki lát őzeket a túrákon, csakhogy volt köztük egy teljesen fehér színű, albínó őz is. Azonnal előkaptam a fényképezőgépet és kattintottam, amíg el nem tűntek az erdőben.
Sajnos két másodperc alatt nem volt időm záridőt állítgatni, főképp nem teleobjektívet cserélni, így csak távoli, kissé bemozdult képeket sikerült készítenem.
Folytattam az utam a domonyvölgyi-tó, majd a lovaspark mellett és elértem a negyedik ellenőrzőponthoz.
Innen még 18 km volt hátra a leghosszabb távon és 4 óra a 19 órás célzárásig. Ez még teljesíthető, mondtam a pontőrnek pecsételés közben, és indultam is gyorsan tovább, mivel a seprű is már ott volt az ellenőrzőponton.
A szépen kialakított Erzsébet pihenőhely és a negyedik geoláda megkeresése után elértem az ötödik ellenőrzőponthoz, majd következett az utolsó emelkedő a piros háromszög jelzésen a 308 méter magas Juharos csúcsra.
Itt az ötödik geoláda találatot is elkönyvelhettem. Közben már egyre jobban kezdett sötétedni, de a városba visszaérve nem volt szükségem lámpára, csak az utolsó ellenőrzőpont után, az egyetemi erdőn keresztülvágva világítottam a telefonommal.
A célba 18 óra után 10 perccel értem, átvettem az oklevelet és a kitűzőt, amelyek Molnár Zsóka akvarell festményét ábrázolják.
Utolsó befutóként még jutott nekem is a jól megérdemelt zsíros kenyérből és teából.
Az időjárás februárhoz képest kiváló volt, sok napsütéssel. A terep jól járható, a magasabban fekvő részeken néhol hófoltokkal és kevés sárral. Összességében jó túra volt, a szerencsés események miatt pedig számomra emlékezetes is marad.
Köszönet a Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesületnek a túra szervezésért!
Írta és fényképezte: Tóth Csaba